: HU 1071 Budapest VII. kerület, Bethlen Gábor tér 3. fszt. 4.
Web: http://www.hieronymus-bock.hu
Akkreditált képzések, magasan képzett, több évtizedes szakmai és oktatói tapasztalattal rendelkező oktatók.
Több tanfolyam elvégzése esetén a tanfolyami díjból 5, 10 ill. 15 %, természetgyógyászati szolgáltatásainkból tanfolyami hallgatóinknak 20%, közvetlen hozzátartozóiknak 10% kedvezményt biztosítunk.
Kft-nk (illetve jogelődje, az Ulmus Bt.) 1995-ben alakult meg azzal a céllal, hogy korszerű, ám egyben a hagyományokban gyökerező gyógynövényismereti/fitoterápiás tudást közvetítsen az érdeklődők felé. Ebből az indíttatásból hoztuk létre a Hieronymus Bock Hagyományos Gyógynövényismereti Iskolát, amely mind a mai napig egyedülálló, 200 órás elméleti és gyakorlati képzést is magába foglaló gyógynövényismereti tanfolyamára (a visszajelzések alapján) méltán lehetünk büszkék.
Már ezt megelőzően (1993-ban) felfigyeltünk a Bach-virágterápiára, s felvállaltuk e sajátos természetgyógyászati módszer magyarországi népszerűsítését. Ennek jegyében munkatársaink 1995 óta számos cikket, tanulmányt írtak ebben a tárgykörben több újság és szakmai folyóirat számára, illetve 1997-ben elsőként tettük hozzáférhetővé Dr. Edward Bach eredeti tanulmányait magyar nyelven.
Munkatársaink a törvény megszületése után az elsők között szereztek elismert természetgyógyászati (fitoterapeuta, fülakupunktúrás addiktológus, akupresszőr, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta) végzettséget, emellett számos rokon tudomány (biológia, dietetika, pszichológia, pedagógia) terén felsőfokú végzettséggel is rendelkeznek.
Kft-nk saját természetgyógyászati rendelőt működtet, amely munkatársaink számára bázisul és gyakorlati háttérként szolgál tanfolyamaink (egészségügyi és természetgyógyászati modul, fitoterápia, Bach-virágterápia, Egészségpszichológia természetgyógyászoknak) és életmód-táborunk megtartásához.
Jellemzők:
ETI alapképzések:
egészségügyi modul,
természetgyógyász modul,
életmódtábor
Kreditpontos továbbképzés:
gyógyászati
Természetgyógyász tanfolyam témája:
Bach virágterápia,
fitoterápia,
masszázs
Területek szerint:
gyógyászati tanfolyamok